03
febr
EFOP-4.1.1-15 – Egyes egyházi oktatási infrastrukturális fejlesztések
Az egyházi szervezetek 150 millió forint és 1,5 milliárd forint közötti vissza nem térítendő támogatást kaphatnak 100%-os támogatási mellett saját fenntartású köznevelési intézményeinek a mindennapos testnevelés infrastrukturális hátterének biztosításához szükséges fejlesztéseire, valamint az intézményhez tartozó épületek korszerűsítésére. Pályázat célja Cél a helyi szükségletek kielégítésére irányuló, racionális és hatékony működést biztosító, korszerű nevelési, oktatási környezet kialakítása. Célja továbbá a nevelési-oktatási
febr
Közzétették a Vidékfejlesztési Program idei tervezett menetrendjét
A Magyar Közlönyben jelent meg a Kormány 1012/2016. (I. 20.) Korm. határozata, amely a Vidékfejlesztési Program (VP) 2016. évre szóló éves fejlesztési keretét tartalmazza. Havi lebontásban látható a tervezett pályázati felhívások megjelenése, valamint a keretösszegek. Már az év elején megjelenik Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója, Többfunkciós közösségi tér létrehozása, fejlesztése, energetikai korszerűsítés, melyek előkészületét már most el kell kezdeni. 2016-ban megjelenő
04
dec
Otthon Melege Program
2015.12.04. A NFSI (Nemzeti Fejlesztési és Stratégiai Intézet) megkezdte az Otthon Melege Program Társasházak energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatására kiírt alprogram döntéseinek kiküldését. A hivatalos és támogatási összeget tartalmazó határozat postai úton fogják megkapni vagy már meg is kapták. Bővebben: TOVÁBB A PÁLYÁZATOKRA
21
júl
2015.07.21. Renesco munkája az OCTOGON Architecture & Design magazinban
PRÉMIUM IGÉNYEK MENTÉN ÉGRE NÉZŐ Pauler-ház a Krisztinavárosban Letölthető formátumban a OCTOGON Architecture & Design cikke pdf formátumban. A OTP Ingatlan Zrt. beruházásában felépülő Pauler utcai 18 lakásos exkluzív társasház 2015 első felében készült el. A prémium igényeket kielégítő épületet belül luxus, kívül az egyedi megjelenés jellemzi, mindez a minőségi kivitelezéssel párosul, amit a kiváló szakemberek
27
ápr
2015.04.23.- Szentendre – Hamvas Béla utca 2-10.
Átadásra került Szentendrén a Hamvas Béla utca 2-10. számú társasház Concerto beruházása, melyben a Renesco Kft. a társasház részére a napelemes kiserőmű kivitelezését telepíti. 28 déli falon elhelyezett napelem + 30 db erkélybádogon elhelyezett napelem + 163 db tetőn elhelyezett hibrid kollektor. Renesco Kft. kivitelezési mintaprojekt (6 perc 20 másodperctől):
19
dec
2014.12.19. – Svetits Katolikus Óvoda, Általános iskola Gimnázium és Kollégium épületenergetikai fejlesztése megújuló energiaforrás hasznosításával kombinálva
A debreceni Svetits katolikus iskola (Szent Anna utca 20-26.) a KEOP 4.10.0/E/12 kódszámú pályázaton nettó 92.656.568 Ft támogatást nyert. A támogatás intenzitása maximális, cialis 100 %-os volt. A megvalósítás 2014.06.15 és 2014.08.30. között zajlott. Az építési beruházás során napelemes rendszer kiépítésére került sor, valamint az épület utólagos külső hőszigetelést kapott. A kivitelezési munkálatok során 192
06
okt
2014.10.06. – Befejeződött a Makói Szent István Egyházi Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium komplex energetikai felújítása
Nagyszabású felújítás történt a Szent István Egyházi Általános Iskola és Gimnáziumban: két pályázatnak köszönhetően modern, környezettudatos intézménnyé fejlesztették. Szombaton Lázár János miniszter és Dr. Kiss-Rigó László püspök adta át. A kormány kiemelten segíteni kívánja az egyházi kézben lévő oktatási, nevelési és szociális intézményeket – jelentette ki Lázár János szombaton Makón. Kelemen Zoltán Gergely / MTI
24
júl
2014.07.16. – Sarepta Őri Református Egyházközség Idősek Otthona
2014. július 16-án befejeztük a Sarepta Őri Református Egyházközség Idősek Otthonának (4336 Őr Rákóczi u. 67.) homlokzati szigetelési és fűtéskorszerűsítési munkálatait
10
júl
Legutóbbi hozzászólások